Nieste látogatás testvértelepülés

Az elmúlt évek eseményei (Covid) nem tették lehetővé a személyes találkozást –a közelmúltban vezetésváltáson is átesett – Nieste testvértelepülésünk tagjaival. Bár az idő próbára tette a több évtizedes kapcsolatokat -, a barátság – ha igazi – örök. Meghívás érkezett az ottani, közel 10 napos rendezvénysorozat egy részére. Községünk jelenlegi vezetése első alkalommal lehetett jelen az eseményeken.

Községünket 7 fő képviselte a programsorozaton. Az utazás résztvevői voltak: Polgármester asszony, (Kirnyákné Balogh Mária), a Csapó Csemeték Egyesület (Nagyné Lépő Leila, Rikkné Marika, akik a képviselő-testület bizottságainak tagjai is), az Önkéntes Tűzoltóság (Széles Ferenc és neje, Szélesné Pach Erzsébet), Szabó Balázs) valamint egy kísérő, aki a tolmácsolásban segédkezett (Vajda Zsuzsanna).

(Beszámoló Vajda Zsuzsanna tollából)

Az eddigi évekhez hasonlóan Niestéből ’mindenki’ Attila bácsija figyelő aggodalommal és segítő szeretetével támogatta az utat: folyamatosan érdeklődött, jelen volt, kísért, segített és mesélt.

Kiutazásunkkor sajnos Ausztriában defektet kaptunk, ami miatt több mint 3 órás késéssel érkeztünk meg, de a kezdeti izgalmak nem szegték a jókedvet. Nieste alpolgármestere és a képviselő-testület tagjai szeretettel fogadtak bennünket. A falu éttermében egy kellemes hangulatú vacsora keretében lettünk üdvözölve. Ezt követően szálláshelyünket elfoglaltuk, és érdeklődve, kíváncsian vártuk a ránk váró programokat.

Szombaton megtekinthettük a környező erdő egy részét, majd délután csodás környezetben, tiszteletre méltó pontos, precíz szervezés mellett lettünk hivatalosan is üdvözölve. A dunaszentgyörgyi köszöntés sem maradhatott el, Kirnyákné Balogh Mária polgármester asszony mondott beszédet, majd adta át a település ajándékait, továbbá az Önkéntes Tűzoltság is ajándékkal és néhány mondatos szónoklattal üdvözölte testvértelepülésünket. Kirnyákné Balogh Mária polgármester asszony ezen túlmenően megragadta az alkalmat és meghívást intézett Nieste vezetéséhez szeptember végére, a községben megrendezésre kerülő Szüreti programokra. A nap rendezvénysátorban zárult közös vacsorával és zenés-táncos összejövetellel. Jelen volt Nieste java, minden meghívott település képviselője és a szállásadóink egy része.

Vasárnap sor került a felvonulásra, aminek részese volt a falu apraja-nagyja. Zeneszóval kísérve, vidáman, örömmel mentünk végig a falu utcáin. Álomszép környezetben, egy igazi bajor hangulatú kávézóban beszélgettünk az egyik szervezővel és ámulattal hallgattuk: 200 fő munkája van a 10 nap létrejöttében, megvalósításában. A komoly szervezőmunka mellett jelenlétünket mégsem érezhettük tehernek: mindenki kedvesen, támogatóan, érdeklődően fordult hozzánk. A szállásadók is teljes mértékben kitettek magukért, amit ez úton is szeretnénk megköszönni. Vasárnap este került sor a búcsúvacsorára. Szűk körben, de vidám hangulatban beszélgettünk meghívóinkkal, valamint Benevitoból (Olaszország) érkezett vendégekkel is. Tőlük meghívást kaptunk október 17.-re, az ottani ünnepségekre.

Hétfőn reggel a búcsúzásokat követően elindultunk haza, és egy hosszú út után tapasztalatokkal és ötletekkel gazdagodva érkeztünk Dunaszentgyörgyre!

Bízzunk a sikeres folytatásban, Niestével való barátság tovább mélyítésében, a kapcsolatok építésében, a személyes találkozásokban!

Megszakítás